Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Részletek Epizódok című kisregényemből:

Július tizenkettedike, tizenkét órakor

 

a "Red Joint" fedőnevű harcos békepárti terrorszervezet egyik tagja (Lincoln Abraham Johnson), még éppen el tudott ugrani egy autó elől. Az autóban Thomas N. Brown, az Elnök katonai tanácsadója ült. Az N. betű megkülönböztetésül szolgált, Thomas Brown-nal szemben, aki az Elnök hal-szakértője volt – az „N" jelentésével egyébként senki sem volt tisztában. Brown sofőrje, akit véletlenül Lincoln Johnson Abraham-nak hívtak, a „miért nem nézel körül, te barom?!" felkiáltás, valamint egy obszcén kézjel megtétele után, tovább hajtott.

 

Az igazsághoz tartozik, hogy N. Brown a sofőrt viselkedéséért megfeddte – ez azonban nem enyhíthetett többé a helyzet súlyosságán.

 

 

 

Július tizenkettedikén, tizenhat órakor

 

összeült a Red Joint Végrehajtó Bizottsága, L. A. Johnson újra előadta a vele történteket, ami egyértelmű felháborodást keltett. Különösen veszélyesnek tartották, hogy a volánnál ülő Lincoln Johnson Abraham eredetileg nyilván az elnyomott színes rétegekhez tartozott, s ennek ellenére mégis a kizsákmányoló monopol-kapitalisták lakájává vált! Ezzel abba az ördögi körbe került bele, mely a hatalom birtokosait végül is saját pusztulásuk örvényébe rántja – amint azt az elnöklő titkár oly találóan megfogalmazta, – Vajon mehet-e ez így tovább? – tette fel végén a kérdést.

 

A VB egyértelmű határozatát arról, hogy ez így tovább nem mehet, jegyzőkönyvbe foglalták.

 

 

 

Tizenkettedikén, tizennyolc órakor

 

a VB egyik tagja azt javasolja, hogy ejtsék túszul Brown tábornokot. A többség úgy találja, hogy az akció nem lenne arányban az elkövetett sértéssel, ezért a javaslatot elvetik.

 

 

 

Tizenkettedikén, tizennyolc óta negyven perckor

 

elvetik azt a javaslatot is, hogy helyezzenek Brown autójába pokolgépet. A javaslatot hasonló okok miatt vetik el, mint az előzőt.

 

 

 

Tizenkettedikén, huszonegy órakor

 

Diesel Aquafontes Moreno, a VB titkára, azt a javaslatot terjeszti a T. VB elé, hogy helyezzenek el atombombát Brown tábornok villájába, és robbantsák fel. A javaslatot a tagok az elkövetett sértéssel arányosnak találván, azt egyhangúan elfogadják.

 

 

 

Tizenkettedikén, huszonegy óra húsz perckor

 

Jesusmaría Bellaqua felveti, hogy a Szervezetnek nincs is atombombája. Hosszú vita bontakozik ki arról, hogy Bellaqua csak pesszimista és defetista, a vulgárimperialisták uszályába került revizionista, vagy esetleg antiszocialista renegát? Végül megegyeznek abban, hogy J. Bellaqua egyszerűen áruló. Ezt jegyzőkönyvbe veszik.

 

 

 

Tizenkettedikén, huszonegy óra ötvenöt perckor

 

J. Bellaquát kivégzik. Végrehajtás módja: golyó általi halál.

 

 

 

Tizenkettedikén, huszonkét óra harminc perckor

 

a VB kijelöli az illetékes akció-csoportot, melynek feladata egy megfelelő nukleáris csapásmérő (atombomba) megszerzése. A csoport tagjai köszönik a bizalmat. A gyűlés feloszlik.

 

 

 

(…)

 

 

 

Tizenharmadikán, négy óra negyvennyolc perckor

 

Pjotr Ivanovics Nyecsajnyikov, becenevén Necsaljpetya, az orosz követség volt KGB-összekötője, most kulturális szakértő (csukcs-eszkimó nyelvgyökér-kutató), jégbehűtött ecetes uborkát tart a halántékához, aztán észbe kap, és lenyeli. Újra nekiveselkedik az olvasásnak. A desifrírozott szöveg így szól:

 

Ezektől a barmoktól megint elloptak valamit. Ezúttal egy DCX-2-t! Tettesek feltehetően terroristák. Egy terroristát rendőrség megsebesített. Jelenleg Lincoln Kórházban őrizet alatt. Jonathan Hearth nevű újságíró is tudhat valamit, rendőrség kihallgatta. További utasítást várok. Apple-john.

 

   Nu, i sto eta DCX dva? –  kérdezi Nyecsajnyikov az előtte álló titkárt.

 

   Malenki... –  azaz kis hatótávolságú taktikai atomfegyver! –  válaszolja a titkár.

 

   Stoooo? –  a megbízott hosszan elnyújtott üvöltést hallat. –  Zacsem nye szkazál eta rányse? –  ordítja aztán. A titkár vigasztalóan újabb vodkába mártott ecetes uborkát nyújt felé. Necsaljpetya kiragadja a kezéből, a titkár orrába tömi, aztán kicsörtet a szobából.

 

 

 

(…)

 

 

 

Tizenharmadikán, hat óra kettő perckor

 

– Ár éllén ném léhét úszni – magyarázza a Gazda, ismét felindultan, pipáját rázva. Egy szikra Iván szemébe megy, de nem meri kidörzsölni. Csak áll, könnyezve és pislogva.

 

– Mágúk ném érténék sémmít! – kiáltja Visszariadovics, – sémmít!

 

– Mí áz, csák ném sájnálsz őkét? – kérdi aztán, Ivánra meredve.

 

– Nem, dehogy... – Vajon kikre gondol? – kérdi magában az öreg.

 

– No, ázért... – a Gazda nagyot fúj: – mert túdód, mi fóg tőrténní móst, gálámbócskám, mí? Mít vákársz á féjéd – fáj?

 

– Nem, nem...

 

A Gazda hirtelen lehiggad. Gúnyosan pislog az öregre:

 

– Hát csak addig vákárd, amíg mégván... – vigyázz, el ne veszítsed...! – pipájával az öreg felé bök:

 

– Nnnnu... tehát felrobban a bomba... itt tartottunk... – igaz?

 

– Igen, Joszip Vissz...

 

– Jjjjo... – és mit gondolsz, a Hadsereg hagyja majd magán ezt a szégyent... – hogy holmi terroristák elrabolhattak egy bombát... – mi?

 

– Hááát...

 

– És a hadiipar nem fogja kihasználni a helyzetet... – mi?

 

– A hadiipart etetni kell! – folytatja a Gazda, kis szünet után, – nohát, itt az alkalom! Két legyet egy csapásra! Mit tesznek hát?

 

Iván széttárta a kezét.

 

– Gálámbócskám, té még hülyébb vágy, mint vóltál... – a Gazda megcsóválja a fejét:

 

– Nohát, ránk kenik az egészet... – hogy mi voltunk! És megtámadnak minket! Kilőnek ránk egy csomó rakétát! – mondja, teljesen higgadtan ismét.

 

– Bozse moj...

 

– Úgy, úgy... és mi visszalövünk... nagy világégés lesz... bizony! – a Gazda elégedetten dörzsöli a kezeit: – ez az osztályharc törvénye... amit megtagadtatok... amit föld alá hazudtatok... – és nem vettétek észre, hogy világméretűvé vált... közben! Úgy, ahogyan én megjósoltam!